Nyitott Ajtó Baptista Központ

Elnökség

A Nyitott Ajtó Baptista Központ vezetését háromtagú elnökség látja el:

Mészáros Kornél

„Küldetésünk, hogy úgy figyeljünk oda egymásra, és úgy segítsük embertársainkat, ahogy fordított szereposztásban nekünk is megelégedést szerezne.”

Paróczi Zsolt

„Vágyok álmokra, melyek valóra válhatnak, mert felülről érkeznek. Kérek gondolatokat, melyek bátorítanak és építenek, mert a mennyei Atya szeretete élteti őket. Szeretnék lépéseket tenni, melyek hitből fakadnak, és a helyes irányba vezetnek.”

Bódis Sámuel

„Küldetésünk ott kezdődik, ahol az emberi megoldások próbálkozásait Isten kezébe tesszük, hogy véghez vihesse általunk az Ő akaratát és tervét mások javára.”