Nyitott Ajtó Baptista Központ

Ismerj meg minket

„Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be.”
(Jelenések könyve 3:8)

A Nyitott Ajtó Baptista Központ, mint a Magyarországi Baptista Egyházon belül működő intézményfenntartó 2019-ben alakult (előtte 2011-től a Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet végezte ugyanezt a tevékenységet), és azóta a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében élő nehéz helyzetű embertársainknak nyújt segítséget. Szolgáltatásaink között megtalálható a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás, valamint a nevelési- és oktatási intézmények fenntartása. Amint azt a Jelenések könyvéből származó mottónk is jelzi, szolgálatunkban fontosnak tartjuk azt, hogy nyitottak legyünk Istenre, a társadalomra és a világra, a munkatársak bevonására, valamint új módszerek alkalmazására.

Nyitott Ajtó Baptista Központ

Történetünk

A 120 éves egyházi múltra visszatekintő Diósgyőri Baptista Gyülekezet élete az 1990-es évektől folyamatosan élénkült meg. Ennek köszönhetően jelentős szerepet vállal Miskolc város társadalmi életében azzal, hogy 2011 áprilisában létrehozta a Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet Belső Egyházi Jogi Személyt. Így került fenntartásába a vasgyári iskola, amelyet Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata köznevelési feladatellátással átadott. Még ugyanazon év júliusában elindította az Arany Híd Házi Segítségnyújtó Szolgálatot, és az Arany Kanál Szociális Étkeztető Szolgálatot Miskolc, Edelény, valamint Tiszaújváros kistérségeiben. Mivel feladatellátásban már túllépte a város határait, ezért 2019 decemberétől fenntartói jogkörét átadta a Nyitott Ajtó Baptista Központnak, amely regionális szinten segíti a legrászorultabbakat úgy az oktatásban (1200 tanuló), mint a szociális alapellátásban (3200 fő).

Nyitott Ajtó Baptista Központ

Alapértékeink

1.

Nyitottak vagyunk Istenre, mert Ő mindent tud rólunk, megszólít és elhív egy-egy feladatra, képessé tesz a feladatok elvégzésére, lehetőségeket tár elénk, olyan helyekre is elküld, ahova nem szívesen mennénk, engedelmességet vár tőlünk és a hűségeseket megjutalmazza.

2.

Nyitottak vagyunk a társadalomra. Képesnek kell lennünk befogadó társadalmi tevékenységre a mélyszegénységben élők esetében. Tudnunk kell támaszt nyújtani a zaklatott élethelyzetek megoldásában. Alapelvnek tartjuk a személyre szabott oktatást-nevelést és tehetséggondozást. Intézményeinkben olyan módszereket alkalmazunk, melyek felkészítik tanulóinkat a mindennapi élethelyzetek megoldására.

3.

Nyitottak vagyunk a munkatársak bevonására. A szakmai munka során – legyen az szociális terület, vagy oktatás -, fontosnak tartjuk, hogy elhivatott, magasan képzett, kreatív, problémamegoldó szemléletet képviseljenek munkatársaink, akik a ránk bízottak mindennapi segítésén fáradoznak.

4.

Nyitottak vagyunk új módszerek alkalmazására. A mindennapi munkánkban megtaláljuk azokat a szakmai programokat, amelyekkel segíteni tudunk a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt (pl. hétkezdő áhítatok, reggeli beszélgetések, projektoktatás, tagozatváltó tábor, sport, zeneoktatási program, Kollégium Plusz modellprogram, lelkigondozás).

Nyitott Ajtó Baptista Központ

Oktatás

A Nyitott Ajtó Baptista Központ számos oktatási programot kínál minden korosztály számára. Fedezze fel képzéseinket, amelyek célja a tudás bővítése és a közösség erősítése. Kattintson, hogy többet megtudjon tanfolyamainkról és képzéseinkről!

Óvoda

Óvodánkban túlnyomó részt hátrányos helyzetű gyermekről gondoskodunk. Nevelőtestületünk nagy szakértelemmel és sok szeretettel fordul feléjük. Pedagógiai programunk teret ad az egyéni-źségnek, a sokszínűségnek.

általános iskola

Intézményünk küldetése, hogy – nevéhez híven – megmutassa a hátrányos helyzetű tanítványainknak, hogy előttük is nyitva áll az ajtó a sikeres, a társadalom számára hasznos élethez.

szakképző

Intézményünk – többcélú szakképző intézményként működik 2020. szeptember 1. napjától. Egyik fő célunk, hogy szakmai képzés-kínálatunkkal, piacerős, versenyképes végzettség megszerzését tegyük lehetővé.

művészeti tagozat

Tanulóink kiváló szakoktatóktól sajátíthatják el a szakma fortélyait. Az építőipar és a gépészet tekintetében jól felszerelt tanműhelyben, gyakorlatias, életszerű feladatok teszik lehetővé a rutin megszerzését. Szakács és pincér tanulóink modern tankonyhában, kiváló vendéglátós szakemberek útmutatása alapján készülnek fel az éttermekben történő gyakorlatra.

edelényi oktatási tagintézmény

A Nyitott Ajtó Edelényi Baptista Oktatási Tagintézmény a 2016/2017-es tanévtől működik a Nyitott Ajtó Baptista Központ fenntartásában. Társintézményeihez hasonlóan szinte kizárólag halmozottan hátrányos, zömében roma gyermekek nevelését és oktatását látja el.